A szeparációs szorongás a fő gondozóktól vagy szerettektől való elválasztástól való túlzott, tartós félelem, amelyet gyakran az az aggodalom kísér, hogy valami rossz fog történni akár az egyénnel, akár azzal a személlyel, akihez kötődik. <b>A szeparációs szorongás során jelentkező félelemreakció aránytalan a szerettektől való elválasztáskor fennálló tényleges kockázathoz vagy veszélyhez képest.</b> Ellentétben a szokásos szomorúsággal vagy vonakodással, amelyet a gyermekek érezhetnek búcsúzáskor, a szeparációs szorongás intenzív szorongáshoz és elkerüléshez vezet, ami zavarja a normális napi rutint és az önállóságot. Az érintettek megtagadhatják az iskolába járást, az egyedül alvást, vagy azt, hogy gondozójuk nélkül tartózkodjanak egy szobában, és gyakran fizikai tüneteket is tapasztalnak, mint például hasfájások, fejfájás vagy hányinger. A szeparációs szorongás az egyik leggyakoribb gyermekkori szorongásos zavar, amely általában 12 éves kor előtt jelentkezik, bár kezelés nélkül a serdülőkorba és a felnőttkorba is átnyúlhat.
A fóbiaban szenvedő személyek gyakran felismerik, hogy félelmük túlzott. Ez a tudatosság önmagában azonban nem teszi a fóbiait olyanná, amit „ki lehet bírni”. A fóbia zavar olyan rendellenesség, amely átgondolt, célzott kezelést igényel annak érdekében, hogy a biztonságra irányuló és elkerülő viselkedésmódok csökkenjenek, és helyüket új viselkedésformák vegyék át.
A szeparációs szorongás az elsődleges gondozótól való elválasztáskor jelentkező distressz: nem hajlandó egyedül aludni, nem hajlandó az iskolába menni, nem hajlandó játszótársakkal találkozni, nem hajlandó a bébiszittert elfogadni. Kisgyermekeknél bizonyos mértékben ez fejlődésileg normális; a klinikai szeparációs szorongás azonban olyan intenzív, hogy megzavarja az iskolai teljesítményt, az alvást vagy a család működését, gyakran szomatikus panaszokkal és attól való félelemmel társulva, hogy a gondozónak baja esik. A klinikai kezelés a fokozatos elválasztási expozíció, előre látható, rövid, drámai jellegű búcsúzásokkal, amelynek során a hosszabb elválasztások előtt a rövid elválasztások iránti tűrőképességet fejlesztik. Bia felépíti a lépcsőzetet, átsegíti a szülőt a „ne mentsd meg!” pillanatokon, és esténként nyomon követi az előrehaladást.
Klinikai megközelítésünk: fokozatos elválasztás a gondozó irányításával
A kutatások szerint visszaszerezheted az életedet a fóbia segítségével. Ugyanaz a mentális folyamat, amely az fóbia-t okozza, felhasználható annak leküzdésére is. Megérdemelsz egy fóbia nélküli életet.
A kutatások szerint a fóbia kis, fokozatos lépésekkel leküzdeni lehet.
Bia küldetése, hogy a „fóbia” gyógyulási módszert mindenki számára elérhetővé tegye azáltal, hogy csökkenti a kezdéshez szükséges akadályokat és ösztönzi a kitartást. Te magad irányítod az úted ütemét és sorrendjét, kényelmesen, a saját otthonodból. A Bia segítségével megtanulod az alapvető fogalmakat – miért alakulnak ki a fóbiaik és hogyan lehet őket leküzdeni –, valamint biztonságos környezetben gyakorolhatod az új készségeket.
Ha jelenleg terápián veszel részt, a Bia remek eszköz lehet ahhoz, hogy gyakorold a készségeidet és nyomon kövesd a fejlődésedet. Ha még nem jársz terápiára, a Bia egy egyszerű módja annak, hogy elindulj az úton, és felfedezd, mire vagy képes.
4–5 éves korig normális, ha a gyermek bizonyos mértékű szeparációs szorongást tapasztal. Az ennél későbbi időszakban fennmaradó vagy intenzív szeparációs szorongás, illetve az idősebb gyermekeknél újonnan jelentkező szeparációs szorongás klinikailag jelentős.
Az intuícióval ellentétben éppen az ellenkezője igaz. A hosszú, drámai búcsúzások az agyba vésik, hogy a különválás veszélyes. A rövid, nyugodt, kiszámítható búcsúzások jobban működnek. Bia megtanítja a szöveget.
Gyakori. Bia mindkettőt kezeli: az elválasztási munka az alap, az iskolai munka pedig erre épül.
Íme néhány további forrás, amely hasznos lehet: